Hegedüs Éva az év bankára 2015-ben


A MasterCard által tízedik éve megrendezett Év Bankja díjátadó esemény keretein belül a szakma legrangosabb elismerését vette át Hegedüs Éva a GRÁNIT Bank alelnök-vezérigazgatója.

A díj szakmai elismerését jelzi, hogy a kategória győztesét a Magyarországon működő bankok vezetői  titkos szavazáson  választják meg. A GRÁNIT Bank  egy másik elismerést is elkönyvelhet,  „Év Bankja 2015” kategóriában a  harmadik helyezését érte el.

A hazai tulajdonosi háttérrel rendelkező GRÁNIT Bank, amely  elsősorban a digitális megoldások fókuszba helyezésével  szolgálja ki lakossági és vállalati ügyfeleit, küldetésének tekinti, hogy innovatív, egyúttal  a személyes banki ügyintézés élményét adó pénzügyi szolgáltatásokat nyújtson, úgy, hogy közben tartósan alacsony banki költségeket biztosít ügyfelei részére. 

Hegedüs Éva – „Az év bankára 2015” kitüntetettje – az indulásától fogva Alelnök-vezérigazgatóként irányítja a Bankot, amely mérlegfőösszegét közel 20-szorosára növelte, és a nemzetközi benchmarkhoz képest lényegesen hamarabb, a negyedik üzleti évtől nyereséget termel.

A díjak egy aránylag hosszú sorba illeszkednek a GRÁNIT Bank viszonylag rövid történetében: 2012-ben a MasterCard Europe a GRÁNIT Bankot jutalmazta a „Az év leginnovatívabb bankja díjjal, 2013-ban a GRÁNIT Bank vállalati üzletágának vezetője nyerte a MasterCard Év Ifjú Bankára díjat és a Bank két második díjat kapott „Az év leginnovatívabb bankja” és „Az év lakossági mobileszköz alkalmazása” kategóriában, 2014-ben és 2015-ben a The European angol gazdasági magazin a GRÁNIT Bankot választotta az év bankjának Magyarországon, a Business Worldwide 2015-ben Hegedüs Évát választott az év vezérigazgatójának Magyarországon.

A MasterCard –év bankja program a Magyarországon működő kereskedelmi bankok versenye, amely keretében 10 kategóriában a bankok pályázatairól egy független zsűri dönt, „Az év bankára” díjazottját pedig a hazai bankvezetők titkos szavazása alapján választják meg

http://bankespenzugyek.blogstar.hu/./pages/bankespenzugyek/contents/blog/22421/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Kapcsolódó blogbejegyzések

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?