Bölcs döntést hozott az FHB a tőkeemelésről


Az FHB Jelzálogbank Igazgatósága vitatott tőkeemelése is szóba került a kormányfő szokásos péntek reggeli rádióinterjújában. Orbán Viktor közölte: a kormány továbbra is fenntartja azt az igényét, hogy a magyar állami tulajdon aránya nem csökkenhet a pénzintézetben. Korábban úgy nézett ki, akár pereskedés is lehet az ügyből.

Az előzményekhez tudni kell, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő perben támadta meg az FHB Jelzálogbank december 28-i közgyűlésen született határozatokat, és sérelmezte, hogy nem volt módja részt venni a tőkeemelésben.

A vagyonkezelő szerint ugyanis az FHB kizárta a magyar államot, mint kisrészvényest a tőkeemelésből, hiába kezdeményezték a közgyűlésen, hogy a már meglévő részvényeseket a tulajdonosi részesedésük arányában elsőbbségi jegyzési jog illesse meg, ezt a tulajdonosok elutasították. Vagyis, a társasági határozatok jogellenesek, és azok végrehajtását fel kell függeszteni.

Fotó: Magyar Idők

Mielőtt azonban erről a kérdésről bíróság dönthetett volna, a dolgok a héten rendeződni látszanak. Az FHB ugyanis úgy döntött, hogy a 2015. december 30-án megvalósított tőkeemelés során lejegyzett részvényekből felajánl az MNV részére akkora mennyiséget, amellyel a vagyonkezelő tulajdoni hányada a bankban eléri a decemberi tőkeemelést megelőző 7,32 százalékos szintet.

A részvényeket csak az MNV jegyezheti le, a december 30-án lebonyolított kibocsátással azonos feltételekkel. A tőkeemelés csak akkor valósul meg, ha az állami vagyonkezelő előzetes kötelezettségvállaló nyilatkozatot tesz. Erre legkésőbb 2016. február 1-jéig van lehetősége.

Ezzel párhuzamosan a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (TakarékBank) – amely a tavaly decemberi tőkeemelés során 4,5 százalékos tulajdoni hányadot szerzett az FHB-ban – hozzájárult a Jelzálogbank alaptőkéjének felemeléséhez. Az állam a tavaly év végi tőkeemelést követően fennmaradó összegben, névértéken 201 millió forintért jegyezhet részvényeket – közölte a TakarékBank közleményében.

Az FHB alaptőke-emelésével kapcsolatos csütörtöki hírt kommentálva a kormányfő ma felidézte: a kormány megújította a szövetkezeti rendszert, amire nagyon sok pénzt áldozott (a Blogstar információi szerint 136 milliárd forintot - a szerk.), ezért a szövetkezeteket együttműködő partnernek tekinti. Ám "most azt történt, hogy amikor tőkeemelés zajlott le az FHB-nál, akkor a magyar kormány hozott egy döntést, miszerint fenn kívánjuk tartani a bankban meglévő állami tulajdonrészünket, amit nem fogadtak el. Jogukban van ezt visszautasítani, de ezt együttműködés és szövetség politikájának keretében szerintem nem szabad megtenni, ez így barátságtalan, sőt ellenséges lépés. Ez egy hiba, amit ennek a banknak ki kell javítania" - fejtette ki Orbán Viktor. Közölte: a kormány továbbra is fenntartja azt az igényét, hogy a magyar állami tulajdon aránya nem csökkenhet a pénzintézetben.

http://bankespenzugyek.blogstar.hu/./pages/bankespenzugyek/contents/blog/23746/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Kapcsolódó blogbejegyzések

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?