Mire költsük a lakástakarék-pénztári megtakarításunk?

Például az energiahatékonyság növelésére. Persze, vágjuk rá azonnal, de nincs otthon annyi cash, ami ezt lehetővé tenné. És ilyenkor a blogíró eszébe jut, hogy posztolt már a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) nulla százalék kamatú hiteléről, meg az MFB Pontokról, úgyhogy gyorsan elő is veszi korábbi írását. És rájön, hogy nem alaptalan a hivatalos kommunikáció, amely szerint „már eddig is nagy volt az érdeklődés” e hitel iránt. Esetünkben ugyanis ezzel a konstrukcióval mind a magánszemélyek, mind a társasházak és lakásszövetkezetek is hozzájuthatnak azokhoz a forrásokhoz, amelyekkel a lakóépületek energiahatékonyságát és a megújuló energia felhasználását növelhetik.

Ráadásul még le sem késtek semmiről, ugyanis a szeptember 1-től életbe lépett módosítások még kedvezőbbé teszik a feltételeket. Az egyik ilyen új szabály, hogy akinek van például lakástakarék-pénztári megtakarítása, az ebből annak a hitelnek az elő- illetve végtörlesztését is kifizetheti, amelyet az energiahatékonysági beruházásra vett fel. Ez mondjuk elég komoly érv és segítség.

De mi is a lényege a lakástakarék-pénztári megtakarításnak? A legfontosabb az, hogy az állam évente 30 százalék támogatást ad hozzá. Az állami támogatás maximumát – évi 72 ezer forintot – akkor lehet elérni, ha valaki húszezer forintot takarít meg havonta. A legrövidebb szerződési idő négy év, azaz meg tudjuk négyszerezni a nekünk kiutalt állami támogatás mértékét. Ez azt is jelenti, hogy a lakástakarékkal kirívóan magas, 10 százalék fölötti hozamot lehet elérni, a jelenlegi 6-7 százalékos bankbetétekhez képest. A négy év elteltével pedig ezt a pénzt sokféle lakáscéllal használhatjuk föl. Ezért kiválóan alkalmas például a megújuló energia felhasználását segítő, a lakóépületek energiahatékonyságát javító beruházás megvalósítására is. (A lakóépületek energiahatékonyságát és a megújuló energia felhasználását növelő forráshoz GINOP-8.4.1/A-17, VEKOP-5.2.1-17 programok alapján juthatunk.)

De ha valaki esetleg nem hinne nekem, akkor a kedvező konstrukcióról itt (https://www.mfbpont.hu/lakossagi-hiteltermekek) is olvashat.

http://bankespenzugyek.blogstar.hu/./pages/bankespenzugyek/contents/blog/42438/pics/lead_800x600.jpg
energiahatékonyság,Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB),megújuló energia
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?