A GRÁNIT Bank az év pénzintézete


A GRÁNIT Bank kapta a Figyelő TOP 200 „Az év pénzintézete” díját. A díjat a GRÁNIT bank az öttagú szakmai zsűri indoklása szerint elsősorban a kis- és középvállalatok hitelezésében és a digitális bankszolgáltatások fejlesztésében nyújtott teljesítménye alapján érdemelte ki. 

A bank teljesítményével kapcsolatban a zsűri kiemelte, hogy a hitelintézet a szektor átlagához képest nagy növekedési potenciállal rendelkezik, ugyanakkor az erős ütemű növekedés mellett a nem teljesítő hitelek arányát rendkívül alacsony szinten tudja tartani.

Információnk szerint a szakmai zsűri elismerését váltották ki azok az innovatív – és a bank költséghatékony működését is szolgáló – fejlesztések, amelyek a bank ügyfeleinek mind jobb és kényelmesebb kiszolgálását hívatottak biztosítani. 2016-ban Európában elsőként a GRÁNIT Bank vezette be – a Mastercarddal közös projekt keretében – a bankkártya digitalizálásán alapuló MDES alapú mobilfizetést, a GRÁNIT Payt, 2017-ben pedig elsőként nyitott videós ügyfélazonosítással és elektronikus aláírással lakossági bankszámlát, elindítva ezzel a Videóbankon keresztül történő teljes körű online számlanyitást.

A GRÁNIT Bank 2017-ben is folytatja a növekedést és a digitális üzleti modell megvalósítását. Az első kilenc hónapban a Bank mérlegfőösszege meghaladta a 286 milliárd forintot, és 773 millió forint adózás előtti eredményt ért el. A bank problémamentes eszközállománya 99,8% feletti, eszközarányos költségmutatója (működési költség/mérlegfőösszeg) pedig 0,9 százalékos, ami lényegesen kedvezőbb a bankrendszer 1,8 százalékos átlagánál.

A GRÁNIT Bank célja, hogy olyan vezető középbank legyen Magyarországon, amely a legmodernebb online banki megoldásokat és digitális csatornákat kínálja ügyfeleinek, annak érdekében, hogy kimagasló ügyfélélményt biztosítson kényelem, költséghatékonyság, biztonság és gyorsaság tekintetében, a hatékony működés mellett. A Figyelő TOP200 „Az év pénzintézete” díj elnyerése annak elismerése, hogy a hitelintézet jó úton jár a fenti célok megvalósításában.

https://bankespenzugyek.blogstar.hu/./pages/bankespenzugyek/contents/blog/43670/pics/lead_800x600.jpg
a digitális bankszolgáltatások fejlesztése,Az év pénzintézete – 2017,Figyelő,GRÁNIT BAnk,kis- és középvállalatok hitelezése
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?