Idén még jobb befektetés lehet az arany


A jó minőségű aranytömböket bárhol a világon elfogadják, könnyen értékesíthetők, sőt fizetőeszközként is használhatók. Ezért sem mellékes, hogy a BÁV Zrt. szakértői az arany árfolyamának emelkedését várják idén az utóbbi időben tapasztalható geopolitikai és gazdasági folyamatok miatt. Ugyanakkor csak megbízható forgalmazótól és ellenőrzött forrásból származó befektetési aranyat ajánlott vásárolni.

Mint a profit7.hu beszámolt róla, az arany árfolyama tavaly 13 százalékkal nőtt, és az év végére elérte az unciánkénti 1309,3 dolláros árat. Az emelkedő trend kisebb visszaesésekkel 2018 első heteiben is folytatódott, és több elemző, így a BÁV Zrt. szakértői sem tartják kizártnak az aranyár robbanását erre az évre. Az arany árfolyamának emelkedését több olyan tényező is elősegítheti, amelyek jelenleg megfigyelhetők a világpiacon.

Az arany ára jellemzően emelkedéssel reagál a geopolitikai feszültségekre, amelyek ebben az évben is fenyegetnek, mint például az észak-koreai vagy iráni helyzet. Szintén valószínűsítheti az áremelkedést a kriptovalutákból való kiábrándulás, ami az utóbbi hetekben elsősorban a bitcoin árfolyamának meredek visszaesését eredményezte. Emellett több aranytermelő országban is kirobbanhatnak olyan helyi konfliktusok, amelyek a termelés csökkenését és ezzel együtt az aranyár emelkedését idézhetik elő.

 „Mindezek nyomán számítani lehet rá, hogy a befektetők egyre nagyobb mértékben keresik az aranyat portfóliójukba, nemcsak külföldön, hanem Magyarországon is. Ugyanakkor a hazai befektetési arany egyik legnagyobb forgalmazójaként továbbra is arra hívjuk fel a figyelmet, hogy az aranyár emelkedését csalók is kihasználhatják, ezért rendkívül fontos, hogy csak leinformálható és jó hírű forgalmazótól származó, igazolhatóan magas minősítésű aranytömböket vásároljunk. Az idén 245 éves BÁV Zrt. által forgalmazott aranytömböket például a svájci Argor Heraeaus állítja elő, amely a legmagasabb „good delivery” minősítéssel rendelkezik” – mondta el Varga Balázs., a BÁV Zrt. kereskedelmi igazgatója.

https://bankespenzugyek.blogstar.hu/./pages/bankespenzugyek/contents/blog/47876/pics/lead_800x600.jpg
a svájci Argor Heraeaus,aranyrúd,BÁV Zrt.,befektetés
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?