hirdetés
Blogolj!

Elképesztő megoldás a venezuelai inflációra

Kálovics Tibor

Venezuelában elérte az infláció az egymillió százalékot az ország vezetése pedig öt nullát "levágtak" a pénznem végéről. Nagy Sándor Gyula pénzügyi szakértő szerint ez rendkívül rossz megoldás.

Fotó: .thetalkingdemocrat.com

Elképesztő mértékű infláció sújtja Venezuelát évek óta. Az átlagfizetés 500 forintnak felel meg értékében, az üzemanyag ára pedig hiába van hihetetlen mélységben (50 centből 100-szor lehet tankolni.) nem tűnik úgy, hogy az ország ki tud lábalni a helyzetből. 

A venezuelai kormány döntésének értelmében öt nullát "levágtak" a pénznem végéről, így azok névértéke csökken, értékük viszont nem. Nagy Sándor Gyula Külügyi és Külgazdasági Intézet stratégiai igazgatóhelyettese az M1-nek nyilatkozva elmondta, hogy véleménye szerint ez az egyik legrosszabb megoldás amit egy ország vezetése tehet. Úgy gondolja, hogy az eltüntetett nullákat 2019-re "vissza lehet rajzolni".

A szakértő szerint úgy lehet ezt az egymillió százalékos inflációt értelmezni, hogy az emberek fizetése az árak hetente való megduplázódása miatt a hónap végére valójában már semmit nem ér. 

Az átlagfizetés átszámítva nem éri el a másfél eurót vagyis az 500 forintot sem és egy bevásárlás is gondot okoz egy átlagcsaládnak annál is inkább mert a boltokban gyakorlatilag semmit nem lehet kapni. 

Nagy Sándor Gyula szerint Venezuelában annyira értéktelen a pénz, hogy az emberek táskákat varrnak a bankókból, amelyeket a kolumbiai határnál próbálnak meg értékesíteni. 

https://bankespenzugyek.blogstar.hu/./pages/bankespenzugyek/contents/blog/56260/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?